Ez a weboldal sütiket használ, hogy az oldal összes funkcióját elérje. További információt az adatkezeléssel kapcsolatban az Adatvédelmi tájékoztató oldalunkon talál. Amennyiben elfogadja a sütik használatát weboldalunknak, kérjük kattintson az Engedélyez gombra.

Orbán Viktor: autóút lesz négy éven belül Szolnok és Budapest között

2015-07-07
Nem maradnak torzók, az M4-es Szolnokot elkerülő szakaszának folytatódik az építése – jelentette be Szolnokon Orbán Viktor miniszterelnök és Szalay Ferenc polgármester. A közös sajtótájékoztatón elhangzott: a Szolnokot Budapesttel összekötő út ebbe az elkerülőbe csatlakozik bele. De szó esett számos szolnoki fejlesztés elindításáról, a kormány milliárdokat ad a városnak fontos beruházásokra!
 
A miniszterelnök a Modern városok programsorozata részeként nem sokkal reggel nyolc után érkezett Szolnokra, ahol több hivatalos megbeszélésen vett részt. A legfontosabb annak a megállapodásnak a  véglegesítése volt, amely nyolc pontban foglalta össze a város távlatos terveit és a kormány ehhez hozzájáruló segítségét.
 
A megyei jogú városokban több ember él, mint Budapesten – mondta a megállapodás aláírása után Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. Nem mindegy tehát, hogy ott hogyan halad a városépítés, az ipar gyarapítása. Szolnoknak tíz esztendős fejlesztési terve van, amiben a gazdaság élénkítése legalább olyan fontos, mint az idegenforgalomé, a turizmusé.
 
Orbán Viktor miniszterelnök pontról pontra sorolta a megállapodás tényeit. Mindenek előtt fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a rendszerváltás óta – néhány esztendőt leszámítva – Szolnok mindig is polgári vezetéssel bírt és maga a város is (éveken át élt itt a kormányfő) komoly polgári hagyományokkal rendelkezik. A városnak ezt a “hűségét” is illendő elismerni – tette hozzá a miniszterelnök. Már csak azért is, mert a következő esztendőtől a polgári berendezkedés megerősítése a kormány célja.
 
Az elkövetkezendő években megépül a Szolnok-Budapest autóút, még pedig a mostani 4-es út nyomvonalán, ebben már megszületett a döntés, a befejezés határidejét négy éven belülre határozta meg a kormány. A már megkezdett, de leállított északi elkerülő autópálya sem marad torzó, de Uniós pénz híján azt magyar forintból kell megépíteni, ehhez azonban régi ügyleteket le kell zárni – közölte Orbán Viktor. Az út megépül, de nem autópályaként, hanem négysávos autóút az eldöntött konstrukció.
 
Szalay Ferenc hozzátette: nagyon fontos ez a döntés, hiszen az elkerülővel nem csupán Szolnok nyer sokat, hanem az egész megye. Ráadásul közlekedési szempontból különösen fontos, hogy megépüljön a megkezdett szakasz, hiszen jelentősen tehermentesíti a megyeszékhely forgalmát.
 
A gazdaság fejlődése területi igényeket is fölmutat, a szolnoki ipari park megtelt, újabb háromszáz hektár állami földdel lesz bővíthető, az adásvételhez a pénzt az állam adja – tájékoztatta az újságírókat Orbán Viktor miniszterelnök. A szolnoki MÁV-sportpálya a már a megújításra kapott ötszázmillió mellé újabb egymilliárd forint jut majd, amiből az ottani strand fejlesztése is fontos teret kap. Részben ehhez kapcsolódik, de attól függetlenül is része az elképzeléseknek a Tiszaliget további építése, elsősorban az idegenforgalom és a turizmus szempontjait is figyelembe véve, ehhez a városnak három milliárd forintot igénylő terve van, a kormány partner az elképzelésekhez. A nagy hírű és fontos művésztelep egymilliárd forintból korszerűsödhet, bővülhet. Rövidesen méltó kikötője is lesz a városnak, a megállapodásban erre egymilliárd forintot szánnak a felek. Szerepel az elképzelések között az is, hogy a vízügyek országos irányítása Szolnokra kerüljön, egy bizottság pedig megvizsgálja a vasúthoz kapcsolódó megújítások további lehetőségeit is.
 
Az iSzolnok kérdésére Orbán Viktor megerősítette, hogy a szolnoki strandfejlesztésekhez, mint minden nagyberuházáshoz előbb a közbeszerzési törvény megújítását kell elvégeznie az országgyűlésnek, attól kezdve szabad az út a MÁV-strand és a tiszaligeti  fürdő megújítása előtt. Jövőre – számításai szerint – elkezdőnek ezek az építkezések.
HZ
FORRÁS: iSZOLNOK.HU
VISSZA

Tisztelt Olvasó! Szolnok hírei, programjai iOS és androidos mobiltelefonjáról is elérhetők. Töltse le az alkalmazásboltból a SzolnokApp mobil alkalmazást és olvassa mobiljáról a legfrissebb szolnoki információkat!

SzolnokApp link: http://info.szolnok.hu/app

További hírek

Megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázüzeme

2019-09-18

Több mint 3 milliárd forintos beruházással megháromszorozza kapacitását a Stadler szolnoki forgóvázüzeme.

Nő a civil szervezetek támogatása

2019-09-17

Civil Info – NEA 2020 címmel szerveztek tájékoztatót rendezvényt Szolnokon, a városháza dísztermében a civil szervezetek számára. A fórumon hasznos információk, előadások hangzottak el egyebek mellett aktualitásokról, pályázati tapasztalatokról.

Születésnapot ünnepel az Életjel Mentőcsoport

2019-09-17

Aligha van olyan ember Magyarországon, aki ne hallott volna az Életjel Mentőcsoportól. Ám nem csak hazánkban, külföldön is kimagasló érdemeket szereztek az elmúlt két és fél évtized alatt. A mentőcsoport kedden 25 éves jubileuma alkalmából tartott nyílt napot Szolnokon, a Tiszai hajósok terén.

Átadták a megyei Prima-díjakat

2019-09-17

Az idei már a 15. alkalom, hogy a megye vállalkozói jóvoltából a művészet, a kultúra, a tudomány, a sport vagy a sajtó területéről – egy alapítvány segítségével – kiváló embereket díjaztak. A Szolnoki Szigligeti Színház felújítása miatt ezúttal az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ adott otthont a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Prima-díj átadó ünnepségének.

Félúton a piac befedése a Széchenyi lakótelepen

2019-09-13

Nagyon várták már a Széchenyi lakótelepen élők, hogy befedjék a piacot, hiszen így árusítani és vásárolni is komfortosabb környezetben tudnak az árusok, illetve a vásárlók. A munkálatok jó ütemben haladnak, s várhatóan szeptember végén befejeződnek – mondta el pénteken a helyszínen Szalay Ferenc polgármester.